si vous entendez le son.

rajzblogok. Január 19 - 2009

Kategória: Uncategorized — Meril @ 13:18
Tags: , , , , ,

Amikor leülünk a számítógép elé nyolc-tizenkettő óra tanulás/munka után, és hagyjuk, hogy a szemünk magával vigyen. És jól tesszük, mert az internet különösen alkalmas mindenféle képi megjelenítésre és azoknak terjesztésére:  így jött létre egy újabb blogműfaj: a rajzblog.

Amatőr rajzolók, illusztrátorok, művészek, festők jelenítik meg magukat egy blogon belül, és fotóznak, kollázsolnak, festenek, rajzolnak, és írnak hozzá a művekről és magukról. Ők nyilvánossá teszik magukat, mi tanulhatunk belőle, meg abból, amit csinálnak.

Úgyhogy itt egy kisebb linkcsomag, hogy keress/találj. Van mindenféle.

(tovább…)

 

Amatőr írókról-költőkről – az internetes publikáció December 26 - 2008

Kategória: Uncategorized — Meril @ 17:37
Tags: , , , , , ,


Ott a felirat, jobbra ettől a szövegtől: “…kritizálunk”. Mi tehát szóltunk előre, mindenkitől előre elnézést is kérünk.
Mert eddig ajánlottunk, ötleteltünk, kreatívkodtunk és nevettünk. Most újabb rendhagyó bejegyzés következik – bár a rendhagyóság is állandóvá válhat.
Furcsa egyveleg lesz, nem is igazi kritika, de szubjektív és minden bizonnyal ellenséges.

Lássuk.

(tovább…)

 

Cselek (Sztuczki) December 13 - 2008

Kategória: Uncategorized — Meril @ 22:35
Tags: , , , ,

Filmposzt. Egy nem mindennapi lengyel művészfilmről.

Stefek egy lepukkant kisvárosban lakik anyukájával és felnőtt nővérével. Egy nap azonban az apró “pályaudvaron” találkozik egy férfival, akit az apjának hisz, és saját, különleges eszközeit veti be, hogy maradásra bírja. A különleges atmoszférájú, mesés hangulatú film izgalmas kérdéseket vet fel a véletlenről, megérzésekről és cselekről.

(tovább…)

 

szubjektív 1. – inspiráció Október 18 - 2008

Újabb cikksorozat készülőben, de ezúttal weboldalakat fűzünk szorosan össze – és a címből adódóan, ez is szubjektív valami lesz. Biztosan lesz, akinél máshogy van, de ez itt az egyéni meglátásokról és benyomásokról szól majd. És folyamatosan bővülni fog – írjatok, és a ti ötleteitekkel és helyeitekkel is.

Mi az, hogy inspiráció? Milyen lehet az a folyamat, amikor meglátsz valami szépet, és alkotsz, alkotni akarsz – és lehet, hogy semmi köze nem lesz hozzá, ez nem másolás. Olyan sokszor hallani mostanában a “kreatív” szót, divatos lett, minden második álláshirdetésben ott figyel. De azért valahol mélyen mindenki tudja, mit jelent. Annyi világos, hogy törékeny dologról van szó.
Tehát inspiráció. Már megint válogatás, oldalakból. De most nem az alkotásokról és kész művekről van szó, hanem arról, hogy hogyan születnek az ötletek, a kinek-mit-jelent szépség. Azért készítesz valamit, hogy mutass. Hangulatokat. Elveket. Azt a mélyen összekócolt bábot, amit saját magad számára jelentesz. És itt kezdődik. Nézzük.

(tovább…)

 

What are you doing? Szeptember 21 - 2008

Kategória: Uncategorized — Meril @ 11:11
Tags: , , , ,

Azaz – mit csinálsz? Ennek világgá kiáltására használható a twitter.com. A regisztráció után rövid – egészen pontosan 140 karakteres – üzeneteket írhatsz arról, hogy mit csinálsz épp. A weboldal menti a létrehozás időpontját, és ezt az egészet egy kóddal saját profilodba/oldaladba beillesztheted. Ezenkívül megkeresheted barátaid twitteres profilját és kommentelheted tevékenységeiket.

Mit csinálsz, ha a hangulatod… olvasós, dumálva iszogatós, tanulós, kultúremberes? A magyar gisgas.hu-n megnézheted, ki mit ajánl neked, illetve te is közzéteheted ezt mások számára. Egyszerűen lépj a gisgas.hu/beszolok oldalra, és rögtön írhatod is, fotókkal-videókkal ellátva.
Létrehozhatsz saját oldalt is, ahol összegyűjtöd a saját és mások tippjeit, méghozzá véleményezhető formában.

Óriási divat az internetes életforma: menj el, érezd jól magad, örökítsd meg, oszd meg és töltsd fel, aztán nézd meg a többiekét. És lehet kommentelni nekünk: what are you doing?

 

vintage és retró Szeptember 16 - 2008

Kategória: Uncategorized — Meril @ 15:18
Tags: , , , , ,

http://farm4.static.flickr.com/3033/2841531874_bbaf1e0b6a.jpg

Képek a régi divatról, régi tárgyakról, régi újságokról, régi életstílusról, régi reklámokról, régi fogyasztókról – Amerikában. Címlapok, plakátok, cikkek, textúrák összegyűjtve ezen a néhány oldalon. Tehát retró:

The Vintage Magazines Pool
Régi újságok, cikkek, címlapok

Plan59 – 1950′s Art
Képek plakátokról, autókról, reklámokról, grafikáról – minden, ami ’50-es évek.

Vintage Patterns
Egyedi összeállítás mindenről, ami régi és papír.

TV History
Tévétörténelem képekkel és a régi árak (mi mennyibe került…?)

Neonreklámidő
Régi magyar (!) reklám-és filmplakátok, valamint neontáblák oldala.

Szóval lehet visszatekinteni vagy továbbiakat keresni a google-ben.  És őrizz meg egy szórólapot vagy elromlott mobiltelefont negyven évig, és figyeld, hogyan lesz egyre értékesebb…

 

kockuljunk. Szeptember 13 - 2008

Kategória: Uncategorized — Meril @ 18:55
Tags: ,

Összegyűjtött kreatívizmus, méghozzá itt: thefwa.com. A WFA, vagyis Favourite Website Awards naponta, havonta ill. évente díjazza a legszebb és legötletesebb honlapokat, akár szórakoztatásra készültek, akár nem. A WFA 2000 óta működik, érdemes megnézni az ekkor készült-nyertes weboldalakat is. Néhány érdekes oldal ezek közül:

MyDeco
Hello Sour Sally
Coca-Cola Light: Tastes of the World
Red Interactive Agency

 

 
Follow

Get every new post delivered to your Inbox.