A művészethez minden egyes ember hozzá tett a kezdetektől fogva. Hiszen minden gyerek rajzol, így kifejezve az emberiség kezdetétől bennünk lévő görcsös kényszert: az önkifejezést, és azt, hogy istent játszunk. Az alkotás misztikusnak számít. Ha csak az őskori barlangrajzokat nézzük, amik meglepően realisztikusak állatábrázolásaikat tekintve, a hatalmas rajzokat, amik a barlangokat átívelik, és ha az ember belép, vagy akárcsak a képeket nézegeti, úgy érzi, ez egy varázslat. Én mégis azt mondom, ennél sokkal árnyaltabb.
Szeretnék pár olyan művészt ajánlani, akik nem annyira ismertek. Mert a tömegízlés csak a dekoratív külsejű dolgokat tudja befogadni, azt,ami “csúnya”, nem.
Messze a “valóságtól” – 4 művész bemutatása Január 21 - 2009
Nyomasztó világosság – a manga, másképp. Január 19 - 2009
Ha azt mondom: manga, a legtöbb embernek (most már szerencsére) nem “az a japán mesefilm” jut eszébe, hanem “az a fura képregény, amit visszafelé kell olvasni”. Persze azok, akik már jobban otthon vannak a témában, és járkálnak nagyobb könyvesboltokba, ismerik a magyar “felhozatalt”, ami a legnyomasztóbb mesterműveket és a legjelentéktelenebb (olcsó licenszű) köteteket is magában foglalja. Először ezekből párat szeretnék ajánlani, támogassuk szegény éhező mangakákat (mangarajzolókat) címszó alatt.
Ezen az oldalon találhatjátok meg a Magyarországon kapható magyar nyelvű mangák listáját. Szinte mindegyikbe beleolvastam, kezembe vettem őket, de remélem megértitek, ha nem megyek végig az egészen, és kommentálok minden egyes művet és “művet”.
(tovább…)
rajzblogok. Január 19 - 2009

Amikor leülünk a számítógép elé nyolc-tizenkettő óra tanulás/munka után, és hagyjuk, hogy a szemünk magával vigyen. És jól tesszük, mert az internet különösen alkalmas mindenféle képi megjelenítésre és azoknak terjesztésére: így jött létre egy újabb blogműfaj: a rajzblog.
Amatőr rajzolók, illusztrátorok, művészek, festők jelenítik meg magukat egy blogon belül, és fotóznak, kollázsolnak, festenek, rajzolnak, és írnak hozzá a művekről és magukról. Ők nyilvánossá teszik magukat, mi tanulhatunk belőle, meg abból, amit csinálnak.
Úgyhogy itt egy kisebb linkcsomag, hogy keress/találj. Van mindenféle.
A hegyek tündére – Szegedi Katalin November 20 - 2008

Őszintén, rendhagyó poszt lesz ez most. Egyrészt, mert kettő az egyben: egy könyv és egy illusztrátor ajánlása. Másrészt, mert mesekönyvet nemigen szokás ajánlani gyerekeken kívül másnak.
A hegyek tündére egy mesekönyv, teli népies, ám valójában Petre Ispirescu román népmesekutató tollából származó történetekkel. A mesék néha vidámak, néha különösek, néha nehezek. Egy érdekes és szép világ bújik meg mögöttük.
A történeteket Szegedi Katalin illusztrálta, a kiadás gyönyörű, nem csoda, hogy Szép Magyar Könyv díjat nyert. Talán ez az, amiért ezt a könyvet felnőttek is forgatják: az egész oldalas, szépséges rajzokért-festményekért, amik alátámasztják a meséket, és jobban ott vagyunk abban a bizonyos világban. Ugyanolyan része ez a könyvnek, mint a történetek. Egyszóval: érdemes beszerezni, nem csak gyerekeknek.
{további információk, képek, weboldalak.}
szubjektív 1. – inspiráció Október 18 - 2008

Újabb cikksorozat készülőben, de ezúttal weboldalakat fűzünk szorosan össze – és a címből adódóan, ez is szubjektív valami lesz. Biztosan lesz, akinél máshogy van, de ez itt az egyéni meglátásokról és benyomásokról szól majd. És folyamatosan bővülni fog – írjatok, és a ti ötleteitekkel és helyeitekkel is.
Mi az, hogy inspiráció? Milyen lehet az a folyamat, amikor meglátsz valami szépet, és alkotsz, alkotni akarsz – és lehet, hogy semmi köze nem lesz hozzá, ez nem másolás. Olyan sokszor hallani mostanában a “kreatív” szót, divatos lett, minden második álláshirdetésben ott figyel. De azért valahol mélyen mindenki tudja, mit jelent. Annyi világos, hogy törékeny dologról van szó.
Tehát inspiráció. Már megint válogatás, oldalakból. De most nem az alkotásokról és kész művekről van szó, hanem arról, hogy hogyan születnek az ötletek, a kinek-mit-jelent szépség. Azért készítesz valamit, hogy mutass. Hangulatokat. Elveket. Azt a mélyen összekócolt bábot, amit saját magad számára jelentesz. És itt kezdődik. Nézzük.
Illusztrált pesti-est Szeptember 28 - 2008

Szerezzetek e heti pesti-estet. Mert szép. Mert Nagy Zita illusztrálta. Semmi feltűnő, semmi friss dizájn, csak apró rajzok. Rajzok vízfestékkel, melléjük bátran odaírva, hogy: “Oh jaj, hülye rugó”, vagy: “A kukák jófejek.”
És hol bújnak meg? A rovatokban. Az ajánlók kellős közepén, a lapok sarkában. Alig észrevehető változás a lágy pattern a sorok között.
Nyomott minta a cikk szélén, ábrák a filmkritikák mögött, mintha behálózná az egészet. És tényleg, alig észrevehető, de számomra nagyon feldobja az egészet. Lendít valamit a dolgok unalmas átlagosságán.
A nyitóoldalon kezdődik: “Az illusztrációkat Nagy Zita készítettem. És ott vannak végig. A téma divatos: környezetvédelem. De hatásos.
Ahol nézhető: nagyzitalove.blogspot.com; itt pedig a fent említett rajzok-festmények egy része látható: {pestiest}.
-♦- -♦-
És más technikai dolgokhoz fűződik, hogy minden komment mellett randomszerűen megjelenő, apró lényeket ábrázoló avatarok találhatóak meg. A másik, hogy kezd testet ölteni odafent egy WHO szeksön, most még csak az látszik, hogy lesz, persze. De azért.
ils sont...